myaszösz

Nagyon meleg volt, több mint 35 fok, 11 órakor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Campusán. Jeges mégiscsak beférkőzött a diplomások táborába, sőt még a TO is úgy döntött, hogy ünnepélyesen, kesztyűs kézzel bánik majd vele, és nem postázza, hanem átadja majd az ő keményfedelűjét. A Campust szépnek látta Jeges, nagyon szépnek. Némi szorítás volt most a mellkasába, megint az a fajta szorongás, mint amikor el kell köszönni, meg el kell búcsúzni valamitől. Találkozott volt diáktársakkal, akiknek a szemében már nem égett az a bohém, egyetemista tűz, mint annak idején, amikor vizsgárol kijövet a szomszédos kocsmába ballagtak. Higgadt hangon beszélgettek: És te mivel foglalkozol? stb... Rádöbbent, hogy kezdi elfelejteni, összekeverni az épületek nevét, amelyekben egykor megtanulhatta mi is az a bilabiális mássalhangzó. Lapozgatja az indexét, bámulja saját, régenvolt gyöngyírását, megdöbben: Jé, engem annak idején S. kivágott xy kollokviumról? Akkor biztos telesírta a kudarc miatt a párnáját, ma meg már hol van ez az egész... régi szerelmek lesütött pillantással cikáznak előle a tömegben, valaki írigyen néz rá, valaki meg sem ismeri, valaki ráköszön, valaki örül neki, valaki mellé ül, valaki elé, valaki gratulál, valaki mégiscsak... Csoportkép, családi kép, ebéd. Jeges megemésztette az öt évet.