…eltölteni néhány napot gyógyír minden sebre. Egy kőhajításnyira az ukrán-magyar határtól, ott, ahol a tehénkék hazatalálnak délutánonként, ahol a szilva minden jónak okozója (értsd: pálinka, pogácsa, lekvár ízesítője), ahol a szegénység ellenére az egyszerűség szépség és a kedvesség alapfelszerelés. Móricz nyomdokaiban elszégyelli magát, aki idetéved. Tiszacsécsén mindenkinek beugrik egy-két emlék (tán érettségi tétel) az agyon hajtogatott, nyúzott szegényember novellák, a Sárarany, a Tragédia, Az Isten háta mögött. Keverjük is mindet, az egész tán egy nagy massza, szegénység, erkölcsök, lemondás, önzetlenség, de hogyan is érthetné ezt meg egy pesti, kényelmes gyerek. Kedvem támad elolvasni újra az egészet itt, Tiszacsécsén, egy fatövében, és összevetni azzal, ami most a lábam előtt hever. Kalapos szoknyás harangtorony, református templom, ahol a Jóisten legalább olyan közel van a betérőhöz, mint a kékre festett, csillagokkal díszített plafon. És a Tisza, no meg a Kistúr… Tán sose láttam ilyen szépet. Tákos, Csaroda, Kölcse, Kóród: biciklivel csalinkázó kölykök mindenhol, ismeretlenül biccentő fejek, őszinte tekintetek. Kicsit talán szemlesütve valljuk be egymásnak, hogy éjjel eljátszottunk a gondolattal, mi lenne, ha vennénk itt egy házat. Te lennél a faluban a patikus, én meg a tanító. Na, mit szólsz?
Utolsó kommentek