Szotyolázgatunk mi ketten, két(és fél) éves elsőszámú barátném és én egy keserédes hétfő délutánon. Ő az asztal tetején trónol piros melegítőben, láblógatva, én meg vele szemben a széken. A szotyi a legújabb sláger, tálkába tesszük, onnan egyesével kivesszük, megropogtatjuk, kettényitjuk és kivesszük a fehér magocskát, majd a lehántolt héjból alakult kis kupacba beletúrunk. Ezt többezerszer megismételjük a délután folyamán, közben pedig elmélkedünk. Elmélkedünk arról, hogy a szotyi bizony finom, az almaszirom pedig ha lehet, még finomabb. Ropogtat, nyit, hamm. Megállapításra kerül, hogy a hajam márpedig hosszú (az övéhez képest) illetve, hogy a spájzajtó az a spájzajtó. Ilyen egyszerű kérem az élet. Akinek gondja van, vagy nem ért valamit, szigorúan három év alatti bölcsekkel üljön neki tárgyalni. Ennyi. Kár, hogy kilenckor lefekszenek aludni, és estére, éjjelre elfelejtem milyen egyszerű is volt még az imént…
Utolsó kommentek