myaszösz

Jeges szerdai napjai általában egyformán zajlanak, kivéve a tegnapi szerdát. Este fél hétkor, munka után, a Madách Gimnáziumban készülődött a szokásos röplabdaedzésre. Felvette a sportruházatot, térdvédőt, fáslit, hajpántot, egyszóval úgy díszelgett, mint egy igazi karácsonyfa, hiányérzet nélkül. Az edzések felépítése is nagyátlagban ugyanolyan volt. Unalmas ám hasznos illetve izgalmas, de veszélyes feladatok váltogatták egymást. Jeges egyik kedvence a lecsapások gyakorlata, ami abból áll, hogy ő a feladó személy által „feladott” labdát  megcélozza, felugrik, majd jobb kezével határozottan és erősen megcsapja a háló fölött a labdát. Különös gyönyörűséggel töltötték el azok az ütések, amelyek valóban kézre estek, és úgy igazán, jó erőből, feszültségeket felszabadítva meg lehetett ütni. Nos, hát Jeges éppen a tornasor végén ácsorgott, talán egy ilyen jól megcsavart labda után elégedetten, szinte pöffeszkedve várta a sorát, míg nem előtte álló kolléganője hirtelen mozdulattal elhajolt előle. Jeges ekkor még nem értette a helyzetet, ám a következő pillanatban már csak azt érezte, hogy mértani pontossággal és gigantikus erővel csattan arcába egy, korábban valószínűleg másnak jól kézre eső, iszonyú erővel megcsapott labda. Jeges úgy érezte koponyája medrében agyveleje nekitódul a csontnak, mint a mosógépben centrifugált ruhák, szemgolyói pedig menekülnek a tarkója felé. Ekkor pördült egy negyed fordulatot, először térdre rogyott, majd kiterült, mint a rétestészta a kockásabroszon. Következő emléke, hogy sok-sok lábat lát maga körül a földön, vizet spriccelnek az arcába, és aktívan aggódnak Jeges miatt. Jeges akkor már értette a helyzetet, rövidest rájött, hogy hogyan került ő a földre, és hogy a többiek miért aggódnak. Hozzá kell tegyük, az aggódás roppantul jól esett Jegesnek, talán volt pár másodperc, amíg élvezte is kicsikét a helyzetet, de aztán a becsülete erőt vett rajta és röpke szédelgés után erőltetett vigyorral felpattant. Az edzés második része már maga a játék volt. Jeges igyekezett, mint mindig, bár a korábbi tanulságok alapján igyekezte finoman szólva nem mindig volt elegendő egy-egy jól felépített játszmához. Ezúttal viszont Jeges mintha megtáltosodott volna. Labdái pontosan repültek, lábai pont oda vitték őt, ahová szerette volna, kezei szorosan lapultak egymáshoz, a pontos ütés érdekében, egyszóval szaladt, odaért, mentett, ütött, ejtett, csapott és nem ért bele az „outba”. Jeges sem tudta mire vélni a helyzetet, ahogyan csapattársai sem. Úgy érezte, most komolyan sikeres, és előre sajnálta, hogy legközelebb is headshottal kell majd kezdenie az edzéseket.

Aztán edzésről hazafelé bicajozva Jeges fejében a következő gondolatok fogalmazódtak meg, miközben szokásához híven elengedett kormánnyal gurult lefelé az állatkert oldalában.

Lehet, hogy jókora pofont kapsz az élettől olyankor, amikor nem is számítasz rá, sőt az is lehet, hogy a pofon miatt senki sem fog bocsánatot kérni, de akkor is állj talpra, mert utána csak jobb jöhet. Ezután a kellemes közhely után Jeges kipirult arccal, lila homlokkal újra hazaérkezett.