Jeges a múlt héten képeslapot készített. Egyszer csak felhívta őt a titkárságról Iboly, hogy szükség lenne egy szépséges, egyedi képeslapra, amelyek tervezésében és kivitelezésében ő jeleskedni szokott. Mindenféle alkalomra készített már egyedi üdvözlőlapot: születésnapra kockásfülű nyulasat, névnapra csokitortásat, ázsiai ihletésűt Erikának, odrihebbörnöset főnökasszonynak, egy szóval ki tudta találni kinek mi a kedvence, és egy-egy ünnepre mindig összeügyeskedett valami egyedit, aztán az irodai színes szipi-szupi nyomtatón, kemény papírra kinyomtatta, és kész is volt az egyéni meglepetés.
Azon a napon viszont nem jeles ünnepre vártak tőle septében készült műalkotást. Jeges egyik legkedvesebb kollégája kórházba került, és szükség volt egy vidám képeslapra, amit mindenki aláírhat. Jeges rosszat sejt. Nyakába veszi a lépcsősorokat és beront a titkárságra. Mi a baja? Mikor jön megint? De már ő is tudja mi a válasz. Úgyis tudja. Nincs olyan nap, olyan reggel, olyan este, hogy ne jutna eszébe, ki lesz a következő… tán családtag, barát, kolléga. Könnybe lábadt szemmel kullogott vissza a számítógépéhez. Gábor, a kolléga, az egyik legkedvesebb számára. Olyan típusú ember, akire ha ránézel, tudod, hogy jó lelke van. Mindig segített Jegesnek megoldani egy-egy problémát, holott nem is lett volna kötelessége. Ezen kívül nagyon szórakoztató társaság volt unalmas sajtóesemények hátsó soraiban ülve. „Fáj még a fogad babyface?” – ezt kérdezte Jegestől legutóbb. Ki tudja mikor jön legközelebb. És ígérete szerint mikor mennek majd együtt szkvassolni, bénaságukra hívatkozva fejenként két-két ütővel…
A képeslap pedig elkészült. Szóba jöttek a kelta motívumok, mivel tudta jól, hogy Gábor ezeket szereti, skóciai, írországi dombos tájak, tengerpartok. De aztán Jeges mégiscsak valami mást választott. Zöld leveleket, átszűrődő napsütéssel. Mindenki aláírta, de senkinek sem volt ereje üzenetet írni rá… Csak az aláírások, egy-egy mosolygós arc.
Utolsó kommentek