Jeges tétován áll egy szék tetején aprócska szobájában. Kicsit úgy érzi magát mint Lóci, aki óriás lett. Felülnézetből tekint le a kuplerájos, szakdolgozó íróasztalára, megvetett ágyára és a felgyűrt rongyszőnyegre. Jeges kezében gondosan összefűzött, vaskos füzetet tart, és csak néz bele meredten. Hol a szobrára, hol a füzetre.A füzetet a nagy kétajtós szekrény legtetejéről vette le Jeges, ahová az elmúlt két és fél esztendőben ő bizony nem nyúlt, de még csak oda sem nézett. Ez a füzet is abból az elzárt, elfeledett világból származik, amit Jeges "egyetemi éveimnek" nevez. Két és fél éve összes jegyzetét felpakolta erre az öt méter széles polcra, gondosan, iratpapucsokba rendezve. Az iratpapucsokat felcímkézte: "irodalomtörténet", "nyelvészet", "irodalomelmélet". Most azonban szakdolgozóként úgy érezte jó volna szétnézni azon a polcon. Emlékezett, hogy a "kronotoposzokról" tartott valaha előadást, és jó volna beépíteni ezt a szakdolgozatba, de arra se emlékezett már, hogy mi a fityfene az a kronotoposz, és ha nem lenne wikipédia akkor bizonyára Bahtyin neve sem jutott volna soha eszébe. Szóval Jeges ott állt a szék tetején, és rá kellett jönnie, nem érti a két - sőt sokkal több - évvel ezelőtti önmagát. Minden tanulmányt összegyűjtött egy helyre, saját kezűleg készítve hozzá tartalomjegyzéket az irodalomtudomány hivatkozási etikettjének megfelelően, kiskapitálissal, dőltbetűvel. A tartalomjegyzéket matricára nyomtatta és beragasztotta a lefűzött jegyzetek belső oldalára. A jegyzetek színes ceruzával kiemelve, megjegyzésekkel ellátva találhatók. Jeges nem érti. Nem érti honnan jött belőle akkor ez a buzgalom és precizitás. Még jobban elámul amikor fellapozza a régi előadások jegyzeteit. Emékszik, hogy annak idején az ő jegyzeteiből elég sokan levizsgáztak. Sokszor találkozott önnön jegyzetének fénymásolataival egy-egy vizsga előtt a folyosón. Jeges élvezte a helyzetet és boldogsággal töltötte el a tudat, hogy az ő keze nyomán tanulnak néhányan József Attiláról. Emlékszik arra is, hogy egyszer a szobornál dühében pofont adott - vagyis inkább csak legyintést - annak a fiúnak, aki közölte, hogy elhagyta Jeges kincset érő jegyzeteit, és fitymálva közölte vele, hogy őt mindez egy cseppet sem izgatja. Tehát Jeges most ott áll a szék tetején és még mindig nem érti, hogy tudott ő ennyi mindent szépségesen egyberendezni, megtartani, megőrizni, szorgalmasan, igényesen, buzgón megvalósítani. Hová lesz ez az egyetemi buzgalom? Elmúlik? Vagy csak átalakul józan ésszé. A buzgóság már a logikában van. Energiákat csoportosítunk át, amit egyetem alatt körmölésbe, fénymásolásba, rendezgetésbe öl az ember, azt felnőt fejjel már gondoskodásba, gondolkodásba és kreativitásba helyezi.
Ezt gondolta Jeges bölcsen,majd leakasztotta a polcáról Márai Füveskönyvét és rájött, hogy bele fog lapozni újra.
Utolsó kommentek