Az utcánkban, alig észrevehető szuterénben van egy kis könyvkötő műhely (Somfai Péter - Könyvkötő). Hajnalban és késő este haladok el mellette, munkába menet és munkából jövet. Minduntalan lelassítok, ha elhaladok mellette, mert a kis, szobányi műhelyben mindig világosság van, és látom a hajlott hátú, idősödő férfit, ahogy görnyed a hatalmas asztal felett, és szakszerű mozdulatokkal, tisztelettudóan, odafigyelve köti a lapokat. Szerszámokat is látok, nehezékeket, több tonnányi papírt, óriási rendetlenséget, ugyanakkor harmóniát is. Ez a férfi, bár egyedül van, a saját műhelyében kedvére lapozgatja a tudományt, a diplomamunkát, pályamunkát, vagy ami a kezébe ad a megrendelő. Vagy talán bele sem lapoz? Talán úgy mennek ki keze közül a formába öntött könyvek, hogy bele sem lapoz?